Lola

Az élet, és az összes év legrémesebb napja: az évnyitó. Innentől tudja az ember, hogy még pontosan egy év van nyárig. Borzalom. :S

   Az ünneplő, az álló diákok, és az igazgató unalmas beszéde, amely üres szó, és egyik diák sem figyeli. Ez az egész tulajdonképpen olyan hülyeség. Csak azért van, hogy több ideig kelljen a napon állnunk, és, hogy minden tanár tovább kritizálhasson minket -, na meg az öltözékünket. Megállapítják, hogy a szoknyád éppen túl rövid-e, vagy túl hosszú, a blúzodat betűrted-e vagy nem, és természetesen a legnagyobb dolog: hogy mekkora az ünneplőcipőd sarka. Ezt hívják felszínességnek. Ha megkérdeznél egy tanárt biztosan letagadná az egészet, de persze vannak olyanok is, akik a szemedbe mondják: 

   -Láttam az öltözékedet az évnyitón, és nagyon nem tetszett.

   Persze ez csak egy apróbb utalás arra, hogyha elmész a tanári előtt ne csodálkozz, ha a nevedet hallod. -.-  És ha mi beszélünk egy tanárról? Ördögök, rosszak, és nevelni, verni való kölykök leszünk. Ilyen az élet.

   Az igazgatói beszéd is csak arra van, hogy húzzák az időt annak érdekében, hogy minden tanár, minden diákot kibeszélhessen. És ha belegondolunk ezek az emberek tanítanak minket, bennük bízunk meg, és tőlük kapjuk a jegyeinket -, amiket minden felszínes dolog befolyásol.

   A mai nap is ilyen. Unalmas, felszínes, és illúzió -, mi más lenne?

   Állok a napon, körülöttem izzadt diákok, és morcos tanárok, akiknek az arcukon látszik, hogy magukban mindenkit eltettek valahova -, a jók vagy rosszak csoportjába. Mindegyik ugyanolyan. Bűntől bűzlik és megbízhatatlan. 

   -Most, hogy így összegyűltünk, örömmel köszöntök mindenkit, és remélem, hogy egy újabb fantasztikus évnek nézünk elébe - kezdi az igazgató órák hosszáig tartó beszédét, melynek fele sem igaz.

   Én már csak tudom, ide járok három éve, ez lesz a negyedik. Ez áldás -, már mint az, hogy jövőre nem kell a tűző napon több órás beszédet hallgatnom. Most az egyszer utoljára túlélem. Talán. Reménykedjünk.

Zoey

Ez az utolsó ilyen napom. Jövőre már csak az egyetem ajtajaiból emlékezhetek vissza ezekre a pillanatokra. Egy év múlva minden teljesen más lesz. Én nem leszek itt, és nem ez lesz az életem. Senkire nem fogok emlékezni, és végre semmi nem fog idekötni.

   Az igazgató most fejezte be a beszédet, és most mehet mindenki haza. Ez az egy fontos esemény (már, mint a hazamenetel) -, nagyon sokak számára.

   Én is hazaindulok és várom, hogy holnap kezdetét vegye egy iskolai nap...

Lola

Esti programnak a hajfestés a legjobb. Főleg, ha arról van szó, hogy senkinek ne kelljen megtudnia: valójában barna vagyok. Hiszen mindenkinek vannak titkai, és mindenkinek más témában. Lizának, az osztályból például az a titka, hogy már 13 évesen nem volt szűz. Ez szerintem nagyon durva, hiszen tizenhárom (!!!) évesen! Jó nem, mintha én most szűz lennék, de azért ez más. Én vagyok más. Lizával szinte össze sem lehet hasonlítani. Végül is... Liza teljesen más téma.

   A fodrász megint dühöng, hogy már megint mennyire bebarnult a hajam, és, hogy nyáron miért nem jártam hozzá többször. Persze, hogy kapjon több pénzt. Az kéne még!
 

   Nemsokára jön a következő rész! ;-) ♥♥♥♥